A címke sztori 1.

Címke sztori

Néhány évvel ezelőtt jöttem rá, hogy mennyi párhuzamosságot mutat egy zenész és egy borász élete. Túl azon persze, hogy mindegyik tanulja a maga szakmáját, gyakorol, befektet, mindkettő eredménye egy alkotó, kreatív folyamat vége.

Egy zenész, vagy zenekar megírja a dalokat, kiadja azokat lemezen, vagy valamilyen formában. A kiadott anyagát bemutatja koncerteken, szól esetleg a rádióban és szépen felépül egy közösség, akik szívesen hallgatják újra és újra a dalokat, megveszik a lemezeket, eljárnak koncertre, alig várják, hogy új dalokat hallgathassanak.

A borászat egy hasonló alkotó, kreatív folyamat. Minden évben a szőlőből elkészítjük a borokat saját stílusunk és ízlésünk szerint. Ezeket a borokat aztán bemutatjuk fesztiválokon, borbemutatókon, a pincénél, esetleg kapható valamelyik üzletben, vagy üzletláncban és szépen lassan felépül egy közösség, akik szívesen kóstolják újra és újra a borokat, vesznek belőle néhány palackkal, eljárnak rendezvényekre és alig várják, hogy a pince mélyén lapuló, hordóban érlelődő tétel is forgalomba kerüljön.

A két műfaj a mutatott párhuzamosságokon túl szinte alig elválasztható egymástól. Sokkal jobban esik egy nyár esti Balatonhoz közeli baráti borozás, fröccsözés úgy, ha zene is szól a háttérben és egy koncertélmény is alig-alig elképzelhető hideg bor, vagy fröccs nélkül.

Ebből jött a gondolat, hogy mennyire jó lenne, ha a megjelenő első borok mellé készülne egy kislemez, aminek minden dala párként lenne 1-1 bor mellé.

Az elmúlt években nagyon sok, általam sokra tartott zenészt volt szerencsém megismerni és tudhatom magaménak a barátságukat, így hamar találtam barátokat, akik vállalták, hogy vagy még eddig kiadatlan, vagy készülőben lévő dalukat adják ehhez a projekthez, így születtek meg ezen dal- és borpárok, amikben minden dalból egy-egy kottarészlet került a címkékre. Ezen kívül az elkészült kislemezt ki is adtuk, ami miden létező online és streaming felületen ’Mórocz Pincészet – Kiadatlan’ címen megtalálható, hallgatható.

A címkén a kottán kívül megjelenik egy nonfiguratív firka is, ami a szőlőlombot jeleníti meg, ezáltal pedig a címke kifejezi a szőlő, a bor és a mögötte a zene elválaszthatatlan egységét.

Ezek is érdekelhetnek

Borkóstoló Karácsonyra!

Borkóstoló Karácsonyra!

IDÉN KARÁCSONYKOR AJÁNDÉKOZZ ÉLMÉNYT SZERETTEIDNEK!   Karácsonyra még idei áron van lehetőséged Borkóstoló jegyet váltani szeretteidnek, melyet 2024 május 1. és 2024 október 1. között használhatnak fel. Ehhez nem kell mást tenned, mint az info@moroczpince.hu...

bővebben
Kis(sbarátom) siker

Kis(sbarátom) siker

Megjelent a BOR és PIAC magazin legújabb száma, ahol dűlős borokat teszteltek a Balatoni régióból. Nagyon jó nevű borászatok képviselték magukat kiváló tételekkel, de végül így is az egyik legmagasabb pontszámot (bizottságánál 3., összesítettben 4.) a 2021-es...

bővebben
2023 – A permetezés éve

2023 – A permetezés éve

Egy korábbi posztban említettem már, hogy mennyire hasznos az, ha a szőlő egészséges. A pincészet három évvel ezelőtti megalapítása óta az idei a legnehezebb év növényvédelmi szempontból. Sőt, ez az első bármilyen szinten is nehéznek nevezhető év. Részben ebből a...

bővebben

Látogass meg minket!

Várunk a Mórocz Pincészetnél!

Ismerd meg borainkat!

Kóstold meg borainkat a pincénél vagy válassz kínálatunkból a weboldalon!