Rólunk

A Mórocz Pincészet története és jelene

Történetünk

Mórocz Tamás bora
Talán 5 éves lehettem, amikor rájöttem, hogy mennyire jó móka a boroshordók tetején játszani nagyapám pincéjében. Ez az első borászattal kapcsolatos élményem. Meg persze a családi szüretek, ahol minden felnőtt nagyon vidám volt, a leszedett szőlőt pedig nagy konténerben taposták.

Aztán már nagyobb gyerekként csodáltam egyrészt a családi eseményeken a felnőtteket, ahogyan szinte áhítattal fogyasztanak érdekes nevű és színű italokat és elégedetten cuppognak, másrészt meg azt, hogy vasárnaponként a Disney mesék előtt, a főzőműsor végén egy fura fazon betol egy kis kocsit borral és arról beszél, hogy alma, trópusi gyümölcs illata van az adott italnak.

Egyetemista voltam és éppen szakirány választás előtt álltam, amikor nagyapám kivitt magával a kis vörösberényi szőlőbirtokára és közösen metszettünk. Ez volt az a pont, amikor menthetetlenül beleszerettem a szőlőbe, a pince-hangulatba és a csodálatos balatoni panorámába. Ott azonnal eldőlt, hogy saját borászatot akarok, és ez az elhatározás lett az alapértelmezett életcélom. Ezután már nem volt kérdés, milyen irányba folytatom tovább a tanulmányaimat.
A saját pincészethez viszont előbb meg kellett járnom a magam útját: tanultam, kísérleteztem, gyakoroltam, megismertem a szőlő szeszélyeit, évről-évre izgultam az évjáratok minőségéért és az elmúlt több mint 10 évben 4 millió palacknál is több bort készítettem más borászatoknál alkalmazottként.
2014-ben jártam először a Pécselyi-medencében, ahol teljesen magával ragadott a táj szépsége. Előtte is tudtam, hogy mit akarok, de ekkor az is világossá vált, hogy hol. Megtaláltam a helyem itt Pécselyen.

2020-ban sikerült egy pincét és egy szőlőbirtokot vásárolnom Pécselyen, így végre elindítottam a saját történetem. A Mórocz Pincészetben a tudásomat már a saját nevemmel ellátott borok készítésére használhatom. Úgy közelíthetek a szőlő és a bor világához, ahogyan mindig is akartam.

Működésünk

A Pincészet mindennapi működése a minőség, a borkultúra és a közösség egymástól elválaszthatatlan egységének szenvedélyes tiszteletén alapul. Ezt az érzést úgy éljük meg, hogy soha nem engedünk a minőségből, és mindig olyan atmoszférát teremtünk a borfogyasztásnak, ami kerüli a felesleges pátoszt, mégis tiszteli a bort és azt is, aki fogyasztja.

A Mórocz Pincészet tételeit azoknak készítjük, akik – ha borozásról van szó – a minőségi bort a saját jó hangulatuk alapkellékének tekintik. Nem önmagában fogyasztják, hanem élményekkel, nem egyedül, hanem közösségben, nem önmagáért, hanem mindazért, ami egy palackból kiszabadulhat.

Mórocz Pince működése
KissBarátom

KISSBARÁTOM

A vigyorgó ember a képen a Nagyapám. Ő fertőzött meg a szőlő és a bor iránti szenvedéllyel és róla neveztem el a pincészet csúcsborát is. Sőt, tulajdonképpen ő találta ki a KISSBARÁTOM bor elnevezését is, én csak fejlesztettem kicsit rajta. Ő ‘Kiss’ volt, engem meg ‘Kisbarátom’-nak hívott nagyon régen, így ez a bor tulajdonképpen a fúziónk.

Látogass meg minket!

Várunk a Mórocz Pincészetnél!

Ismerd meg borainkat!

Kóstold meg borainkat a pincénél vagy válassz kínálatunkból a weboldalon!