A címke sztori 2.

Címke sztori

A 2020-as évjárat címkéinek fogadtatása felülmúlta a várakozásainkat.

A zenés-boros együttműködés kapcsán megjelent kislemez premiere szeretlekmagyarorszag.hu-n volt. Ezen felül több mint 50 internetes oldalon hoztak le anyagot az együttműködésről, jártunk rádiós és tévés interjún is.

Viszont nem akartam ismét zenét és albumot a borokhoz. Úgy éreztem az már kissé elcsépelt lenne, illetve úgy döntöttem közben, hogy szeretnék, mint egy kultúrmisszióként másik, a borhoz kapcsolódó kreatív-alkotó folyamatot is bemutatni.

Annak idején, amikor Budapesten éltem egy lakótársamnak köszönhetően ismerkedtem meg egy Magyarországon akkor induló műfajjal, a slam poetry-vel, amit azóta is figyelemmel kísérek. Hamar egyértelművé vált számomra, hogy már csak a műfaj népszerűsítése végett is slammet szeretnék az új borok címkéire.

Ezután találtam rá a veszprémi odaLÖKött KÖLtészet csapatára, akiknek annyira tetszett az ötlet, hogy azonnal igent mondtak.

Minden borból juttattam a részükre tartálymintát, így a borok kóstolása közben, azok hangulatát megragadva született minden borhoz a költemény.
Ezeket a költeményeket aztán felvettük, kaptak egy zenei alapot és ’Mórocz Pincészet – Veny igék’ címen kiadtuk, szintén hallgatható minden online és streaming felületen. A címkéken a költeményből egy rövid idézet látható, mint a borhoz kapcsolódó alkotás.

A premiert pedig április 11-re, a magyar költészet napjára időzítettük.

A fogadtatás ismét várakozáson felüli volt.

Szerepeltünk a kreativ.hu-n, a megzenésített slammek premiere ismét Szeretlekmagyarországon volt, sőt ezúttal a Petőfi TV már ki is jött hozzánk egy rövid interjút forgatni, az együttműködésről pedig közel 50 internetes oldal tudósított ismét.

Ezek is érdekelhetnek

Borkóstoló Karácsonyra!

Borkóstoló Karácsonyra!

IDÉN KARÁCSONYKOR AJÁNDÉKOZZ ÉLMÉNYT SZERETTEIDNEK!   Karácsonyra még idei áron van lehetőséged Borkóstoló jegyet váltani szeretteidnek, melyet 2024 május 1. és 2024 október 1. között használhatnak fel. Ehhez nem kell mást tenned, mint az info@moroczpince.hu...

bővebben
Kis(sbarátom) siker

Kis(sbarátom) siker

Megjelent a BOR és PIAC magazin legújabb száma, ahol dűlős borokat teszteltek a Balatoni régióból. Nagyon jó nevű borászatok képviselték magukat kiváló tételekkel, de végül így is az egyik legmagasabb pontszámot (bizottságánál 3., összesítettben 4.) a 2021-es...

bővebben
2023 – A permetezés éve

2023 – A permetezés éve

Egy korábbi posztban említettem már, hogy mennyire hasznos az, ha a szőlő egészséges. A pincészet három évvel ezelőtti megalapítása óta az idei a legnehezebb év növényvédelmi szempontból. Sőt, ez az első bármilyen szinten is nehéznek nevezhető év. Részben ebből a...

bővebben

Látogass meg minket!

Várunk a Mórocz Pincészetnél!

Ismerd meg borainkat!

Kóstold meg borainkat a pincénél vagy válassz kínálatunkból a weboldalon!