Szabadegyetem borbarátoknak – záróbeszámoló

morocz_veb2023

Sikeresen, az előzetesen tervezettnek megfelelően lezajlott a borral és gasztronómiával foglalkozó öt alkalmas szabadegyetem előadássorozat Pécselyen a Mórocz Pincészetnél. A szép számú érdeklődők első alkalommal áprilisban a MATE szőlészeti tanszékének két előadója, Dr. Varga Zsuzsanna és Dr. Bodor-Pesti Péter tolmácsolásában a szőlőnövény alaktanán keresztül bepillantást nyerhettek a szőlő termesztésének rejtélyeibe, illetve a hatályos eredetvédelembe is. Második alkalommal Nyitrainé Dr. Sárdy Diána ismertette két órában a borok készítésének legfontosabb lépéseit, kitérve a különböző stílusokra (mint oxidatív-, reduktív- és pezsgőborokra) vonatkozó követelményekre is. Júniusban Vancsik Ivett egy vezetett, interaktív kóstolón keresztül ismertette egy bor szakszerű kóstolásának és leíró bemutatásának lépéseit, szókincsét. A júliusi előadás a borok és ételek ízeinek harmóniájáról szólt Lukács Viktor előadásában, ahol néhány borkorcsolya kóstolására is lehetőség nyílt. Nem nagy meglepetésre több mint 100 fő érdeklődésére tartott számot az augusztusi utolsó, a sajtok világát bemutató előadás. Ivácson Attila néhány sajt kóstoltatásán keresztül mutatta be a sajtok készítésének módját és hagyományait, mely előadását a nagyszámú érdeklődő miatt két részletben vállalta csak megtartani előbb kül-, majd a nagy kánikulára való tekintettel beltérben.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően sikerült olyan érvényes és aktuális tudással felvértezni a résztvevőket, melynek köszönhetően magabiztosabban tudnak mozogni mind a borok, mind a hozzá tartozó gasztronómia világában. Emellett a résztvevők megtapasztalhatták a Pécselyi-medence semmihez sem fogható szépségét is, ahová biztosan visszatérnek a későbbiek során, növelve ezzel a környék ismertségét, elismertségét, turizmusát. Néhányan önkéntesünk segítségével egy túrán is részt vehettek a csodás panorámájú Zádor Várhoz.

A programsorozat a VEB2023 támogatásával valósult meg.

Ezek is érdekelhetnek

Az erjesztés szakemberei #2

Az erjesztés szakemberei #2

Folytatva az élesztős bejegyzést, a most következő második részben megnézzük honnan is jönnek ezek a mi kis szakembereink és miket is lehet velük kezdeni. Kemikália mindenütt? Honnan is jönnek ezek a szakemberek? Durva, de a múltkori példánál maradva mind az utcáról....

bővebben
Az erjesztés szakemberei #1

Az erjesztés szakemberei #1

Ahogy a különböző irányzatok egyre jobban teret nyernek, mint a natúr bor, meg a természetes bor (érdekes, de a kézműves egy ideje elkezdett kikopni), úgy válik tapasztalatom szerint egyre több fogyasztó szemében alapnak az, hogy „nem használunk élesztőt”. Egyfajta...

bővebben
Alternatív hordó

Alternatív hordó

Egyre inkább azt látom, hogy a hordós borok (különösen fehérborok esetében) jelentősége egyre csökken. Fogyasztói oldalról inkább az illatos, könnyed borok népszerűek, míg termelői oldalon a hordó nagyon magas költsége az egyik fő visszatartó ok. Egy normális 500...

bővebben

Látogass meg minket!

Várunk a Mórocz Pincészetnél!

Ismerd meg borainkat!

Kóstold meg borainkat a pincénél vagy válassz kínálatunkból a weboldalon!