Egyre inkább azt látom, hogy a hordós borok (különösen fehérborok esetében) jelentősége egyre csökken.
Fogyasztói oldalról inkább az illatos, könnyed borok népszerűek, míg termelői oldalon a hordó nagyon magas költsége az egyik fő visszatartó ok.
Egy normális 500 literes hordó manapság ~350.000.-Ft. És egy ilyen hordót sem lehet a végtelenségig használni, sőt, nagyjából 4 év (4 töltés) az élettartama (de a 4. töltés már szinte semmi). Ennyi idő alatt a belső pörkölt réteg lekopik (leoldja a bor), míg a fa pórusai kívül-belül eltömődnek. Így sem a pörkölt ízjegyek, sem a mikrooxidáció nem építi a bort. Kis matek után könnyen kiszámolható, hogy minden liter hordóban érlelt bor önköltsége nagyjából 200.-Ft-al nő. Tudom persze, hogy sokak szerint a „legjobb” a minél öregebb hordó, főleg, ha nagypapa hagyta ránk, de higgyük el, hogy ez nincs így, csiszolás nélkül ezek nem többek, mint bármelyik műanyag tartály. Csiszolni persze lehet, de abból pörkölt jegyek nem születnek, az újrapörkölés viszont sajnos nem igazán megoldás (sem a hordónak sem a bornak nem tesz jót).
Az viszont vitán felül áll, hogy a fa mennyire jót tud tenni a bornak, de ehhez egy jó fára van szükség pl. oxigénbevitellel. Egy jó fa vastagítja a bort, sőt, kevesen tudják, de kevés dolog tudja annyira emelni és hosszú távon stabilizálni a friss gyümölcsös karaktert mint a fa. Ez utóbbihoz persze nem valami erősen pörkölt fa kell és nem is túl nagy mennyiségben, hanem minél enyhébben pörkölt, vagy szinte pörköletlen fa és nem túl sok.
A legszebb eredményt pedig akkor kapjuk, akkor tud legjobban integrálódni a fa a borba, ha már erjedés közben együtt vannak.
Most pedig akkor kezdjük megmagyarázni a címben szereplő alternatív szót. Viszont figyelem (!) ne olvassák tovább azok, akik még mindig vastagon penészes falakat és ezeréves hordókat szeretnek pincében látni és sápadt arccal menekülnek egy-egy acéltartály látványától.
Évek óta léteznek és egyre jobban terjednek az úgynevezett faszegmensek. Lényege, hogy ilyenkor nem a bort tesszük a hordóba, hanem a „hordót” a borba. Ezek a faszegmensek rengeteg formát tudnak ölteni. Lehetnek donga alakúak (pont, mint a hordódonga), vagy kocka alakúak, esetleg hosszúkás henger (mint egy nunchaku) vagy úgynevezett chips (aprított fa). Ezek pont ugyanabból a fából vannak, mint a hordó, ugyanúgy történik az érlelése és a pörkölése is.
És ennek a megoldásnak annyi előnye van, hogy felsorolni is szinte nehéz:
– A fában mindig van némi oxigén, ami az extrakció során bekerül a borba, tehát a mikrooxidáció adott.
– A különböző formák különböző szükséges érlelési időket jelentenek . Minél kisebb a fadarab, annál hamarabb áztatja át teljesen a bor, annál gyorsabb az extrakció.
– Lehetőségek végtelen tárháza nyílik meg, hiszen különböző fákat, különböző pörkölési módokkal, akár külön-külön, akár egyszerre receptben tudunk használni. Sokkal kevésbé kötött, mint a hordó. Sőt, vannak előre elkészített receptek is, amiket mi tovább variálhatunk.
– Az áráról ne is beszéljünk, hiszen egy ilyen érlelés literenkénti költsége ~3.-Ft-tól indul és olyan 40-50.- Ft-ig terjed (emlékszünk, a hordó ~200.-tól indul).
– Minden évben ráadásul ugyanolyan „erősségű” és típusú lesz a fás jelleg a borban. (Persze ez hordóval is meg lehet csinálni, csak folyton újat kell venni, cserélni kell a hordóállomány egy részét minden évben, de ennek meg sem írom a költségét).
Ezzel szemben hátránya viszont nem sok van. Talán csak annyi, hogy a romantikusok sírva menekülnek, meg, hogy soha nem lesz pont olyan, mintha hordóban érleltük volna (mármint normális hordóban), de annyira kicsi a különbség, hogy még gyakorlottabb száj számára is szinte észrevehetetlen, ha csak meg nem mondják neki. Én viszont általában megmondom: A kezdetektől fogva minden borunk faszegmens használatával készül. Minimálisan pörkölt fát használok erjesztéskor, hogy plusz testet építsen és gyümölcsösséget növeljen.
